Ugrás a fő tartalomra

Kígyógombák: erdei hidrák

A kígyógombák Mycena nemzetségének fajaival lépten-nyomon találkozhatunk az erdőkben, fás élőhelyeken, még télen is, mert a fagy megőrzi a termőtesteiket. A legtöbbjükre igaz, hogy kistermetűek, kalapjuk vékony húsú, kúpos-harang alakú, száraz, ritkán nyálkás, higrofán. A kalapszél bordás. A lemezek érintik a tönköt, élük néhány fajnál sötét színű. A tönk általában törékeny, üreges. Némely faj húsa tejelő. Spóraporuk fehér színű. Mindannyian korhadékbontók, talajon vagy növényi maradványokon teremnek. Nincs köztük ehető, és néhányuk mérgező, muszkarint tartalmaz. A legismertebb mérgező kígyógomba a retekszagú Mycena pura. Szerencsére tényleg retek szaga van. A bejegyzés első képén mégsem ez a faj látható, hanem a sárgástönkű Mycena renati, ami májustól novemberig terem lomberdőinkben korhadó fán. A fotóján jól megfigyelhetők tulajdonságai, így a névadó is, az aranysárga tönk, vagy a kígyógombákra jellemző erősen bordás kalapszél. A faj fotóját azért választottam, mert emlékeztet a mesebeli lényre, a sok fejű hidrára.
A kígyógombák közül némelyiknek van egy nappali fénynél láthatatlan tulajdonsága, hogy a fejlődő termőtestek világítanak. Ilyen a fénylő kígyógomba Mycena lux-coeli.
A mostani cikkben bemutatásra kerülő fajokkal szeretném bebizonyítani, hogy a "jelentéktelen" gombák is érdemesek a figyelmünkre.


Az olajszürke kígyógomba Mycena arcangeliana első ránézésre egy jelentéktelen szürke gomba, azonban zárt dobozba téve kis idő elteltével erős jódszagot áraszt. Ez alapján fel tudod ismerni. Ugyanolyan élőhelyet kedvel mint a rokonai. Városi parkokban is megjelenik, talajon és nedves fakérgen egyaránt terem. Nagyobb csoportjai megkapó látványt nyújtanak.
A sárgatejű kígyógomba Mycena crocata kalapján gyakran láthatók narancsszínű foltok a tejnedvtől, amint az a fotón is megfigyelhető. A tejnedve és vörösessárgás tönkjének fehér szöszös "papucsa" segít az azonosításában. Lombhullató erdőkben él, leginkább a bükkösöket kedveli, de megjelenik tölgyesekben is.  Gyakran együtt nő a sötéttönkű fokhagymagombával Marasmius alliaceus.
A szagos kígyógomba Mycena diosma a "negatív hős" a csapatban, mert vizenyős húsa erősen bagószagú és az íze torokkaparó. Plusz mérgező. Szerencsére a szagáról könnyen felismerhető. Hasonlít a retekszagúra, barnás-szürke termőteste ibolyás árnyalatú. A vastag avarban terem, gyakran seregesen nő a novemberi fagyokig. Nagyon kedveli a bükköt. Mindenhová követi.
 A rózsáslemezű kígyógomba Mycena galericulata egyaránt terem lombos és fenyőerdőkben. Elterjedt és gyakori. A névadó tulajdonsága nem mindig figyelhető meg, de ha igen, akkor biztosan ez a faj van a kezünkben. Íze és illata nem jellegzetes, néha avas lisztre emlékeztető. Gyakorisága és viszonylag könnyű felismerhetősége miatt sikerélményt adhat a kezdő gombásznak.
A vérző kígyógomba Mycena haematopus a csapat másik tejnedves faja. Vizenyős, vörösbarna húsa vörös nedvet enged. Erről a tulajdonságáról könnyen felismerhető. Lehet riogatni vele a többieket, nézd egy vérszívó gomba, tele van vérrel. Természetesen a többiekhez hasonlóan ártalmatlan korhadékbontó. Korhadó tuskón, rönkön terem az év enyhe, nedves időszakában. 
A rózsás kígyógomba Mycena rosea a nagyobb termetű fajok közé tartozik, kalapátmérője 3-6cm. Hasonlít a kisebb termetű retekszagúra, de az inkább halványlilás színű. A rózsás kígyógomba egyrészt csodás színű, másrészt mérgező. Szintén muszkarin tartalmú a vizenyős, vékony, fehéres húsa. Ez a mérgező gombaszépség júniustól novemberig terem lomb- és fenyőerdőkben.
A nyálkás kígyógomba Mycena vulgaris az eddig bemutatott fajokkal ellentétben inkább a fenyők avarját kedveli. A savanyú, nyirkos talajú élőhelyeken jelenik meg, így felbukkanhat nedves, savanyú talajú bükkösökben, tölgyesekben is. Ezerszámra boríthatja az avart. Különleges tulajdonsága, hogy a kalapját sűrű, nyálkás réteg vonja be, amit lehúzhatunk róla. Ritkás lemezei és tönkje is nyálkás.
 

Megjegyzés: A képek eredeti helyét megnézheted a gombák nevére kattintva.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Csalóka őzlábgomba

A mérgező őzlábgombaChlorophyllum molybdites melegkedvelő faj, a mi éghajlatunk egyelőre túlságosan hideg neki, azonban már megjelent a Földközi-tenger térségében. Előfordulhat, hogy a klímaváltozás miatt végül bejut a Kárpát-medencébe. Ez kevésbé lenne örvendetes, mert fiatalon megkülönböztethetetlen a piruló őzlábgombátólChlorophyllum rhacodes.Sajnos tényleg mérgező, erős hányást és intenzív hasmenést okoz. A méreganyagai nincsenek azonosítva, feltehetően egyes fehérjéi okozzák a mérgezést. Felismerését egyetlen különleges tulajdonsága segíti, a spórapora zöld(!) színű. Emiatt lesznek az érett termőtestek fehér lemezei zöldes színűek A rokonaihoz hasonlóan korhadékbontó, emiatt városi parkoktól, erdőszéleken át, az erdők belsejéig számos élőhelyen megtalálható. Esős, meleg őszökön hatalmas boszorkánykörökben fejleszti termőtesteit. Észak-Amerikában sokszor megtéveszti a hobbi gombászokat, akiket a csillapíthatatlan gyomorrontás döbbent rá a tévedésükre. Szerencsére hazánkban még…

Halálos hetes

Az emberek többsége kerüli a gombákat, mert keveset tudnak róluk. Az ismeretlentől tartózkodunk, félünk. Pedig a gombák a földi élővilág fontos részei. Ezt rég felismerték a hobbi kutatók, profi tudósok és nekik köszönhetően bőséges ismeretanyag halmozódott fel a természet különceiről. Az ismeretgyűjtés a jelenben is zajlik, a tudásunk folyamatosan gyarapodik. Rajtunk múlik, hogy leszámolunk a félelemmel, és megismerkedünk a gombákkal. A gyilkos galóca nem egy mumus, ami szánt szándékkal megeteti magát a gyanútlan emberekkel. A többi mérgező gomba sem magától kerül a tányérunkba, hanem az ismeretek, a gyakorlat hiánya miatt.
A számunkra ártalmas gombák az élőhelyükön hasznos korhadékbontók vagy a fák partnerei. A mérgező vegyületeik ellenére teljesen ártalmatlanok. Ha felismered, nem eszed meg. Ennyi az egész. Ez a titka a gombamérgezés elkerülésének. Nem kell rémmeséket kitalálni róluk, és hamis információkkal riogatni egymást. A gombákkal semmi baj sincs, mi fújjuk fel…

Családok és nemzetségek: tinórufélék

A májustól októberig tartó fő gombaszezon legkeresettebb gombája a tinóru nemzetségbe tartozik, azonban a gombász az ízletes vargánya mellett a rokonait is örömmel látja a kosarában és az asztalán.
A tinórufélék Boletaceae hagyományos, kalap+tönk felépítésű termőtesteket fejlesztenek. A termőtestek változatos méretűek, 5-30 centis kalapátmérő közt minden méret előfordulhat. Egyes nagyra nőtt vargányák akár egy kilósak is lehetnek.
A tinóruk könnyen felismerhető gombák. Elég csak a kalapjuk alá nézni, és jellegzetes, csövecskékből álló, könnyen lehúzható termőrétegükről azonnal tudjuk, hogy tinórut találtunk. (A taplók szintén csövecskés termőrétegűek, de náluk a hús és a csövecskék összenőttek, szétválaszthatatlanok.) A tinóruk együtt élnek a fákkal. Gyakran a társfa azonosítása segít a tinóru meghatározásában. A családon belül a legfontosabb nemzetség a vargányáké. A Boletusokat nevezik még valódi tinóruknak is. Megjelenésüket és némely faj kiemelkedő ízét tekintve megérdemlik a …