Kedvesem

A lilásvörös csiperkéről Agaricus porphyrizon februárban írtam, és akkor még kósza remény sem ébredt bennem, hogy idén látni fogom. Aztán június elején megtaláltam. A hetedikei gombászat minden tekintetben az év egyik csúcspontja volt, mert ekkor gyűjtöttem be a földalatti tejelőgombát is.
A lilásvörös csiperkét a pósteleki kastélyparkban találtam meg, az egyik tipikus élőhelyén. Kedveli a parkok nyitottabb, melegebb részeit. Sajnos turistaút mellett él, így az egyik termőtestét felrúgták. Szerencsére a másik példány ép volt, így haza tudtam hozni, hogy alaposan megnézzem. A helyszínen már derengett, hogy valahonnan ismerős a gomba. Ami nagyon árulkodó volt, a képen nem igazán látható, hogy a pikkelyei lilás árnyalatúak voltak. A kezdetben majdnem fehér, halvány szürkés lemezei, gyorsan lefoszló gallérja, kellemes illata, és kissé sárguló húsa szintén jellemző tulajdonságai, amiket megfigyelhettem a termőtesten. Egy nagyon szép és finom gomba, azonban nem túl gyakori. Ha ismét előjönne a kastélyparkban, nem fogom leszedni, élőhelyi fotót készítek róla.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése