Könyvajánló

"Gomba. Ez a bűvös szó szinte minden embernek megmozgatja a fantáziáját. A gombagyűjtőnek a nagy vargányázások vagy rókagombaszedések ideje juthat róla eszébe, a természet szépségeire fogékony embernek az őszi, zöld mohaszőnyegen piros-fehér színben pompázó légyölőgalóca-mezők feledhetetlen látványát idézi fel. A gombákhoz kevésbé értők pedig rögtön a barátok vagy az ismerősök "ne szedd le, mert mérgező!" intelmére asszociálnak.
A gombák az erdők, mezők takarítómunkásai. Az elhalt növényi anyagok lebontása a gombák nélkül elképzelhetetlen! A növényi vázanyagok két fontos összetevőjét, a cellulózt és a lignint nagyrészt a gombák alakítják át más vegyületekké. Egyes becslések szerint a gombák jelenléte nélkül néhány évtized múlva már az erdőbe sem tudnánk bemenni a több méter vastagságúra hízott avartakaró miatt, ezen kívül - hosszabb távon - jelentősen lecsökkenne a növényi fotoszintézishez elengedhetetlenül szükséges szén-dioxid mennyisége.
Magyarországon az ismert, szabad szemmel látható, makroszkópikus méretű gombafajok száma meghaladja a kétezret, míg a teljes Kárpát-medencére vonatkoztatva a becsült fajszám a négyezerhez közelít. Ez a szám kissé riasztónak tűnhet, azonban ezeknek csak töredéke ehető vagy mérgező, a legtöbb faj étkezési szempontból elhanyagolható, kisméretű, ritkán fordul elő vagy nem jóízű. Nincs okunk aggodalomra azért sem, mert a könyvben megtalálható 232 gombafaj magában foglalja a - gombaszakértői tanfolyamokon is oktatott - hazánkban fellelhető, étkezési szempontból fontos gombafajokat és mindazokat a mérges gombákat, amelyekkel ezek összetéveszthetők. A fényképek természetes környezetükben ábrázolják az egyes gombafajokat, amelyekhez tömör, lényegre törő, szisztematikus leírás kapcsolódik. Az előfordulási és gyakorisági adatok a jelenkori Magyarország területére vonatkoznak.
Fontos megjegyezni azonban, hogy a könyv csak segédeszköz. A gombaismeretet a gyakorlatban is tanulni kell! Ehhez hozzásegítenek a gombagyűjtésben és - felismerésben gyakorlott, tapasztalt gombászok, a piaci szakellenőrök, de a tudás legbiztosabban tanfolyamon sajátítható el, ahol az oktatásban is jártas szakemberek adják át a legfrissebb ismeretanyagot.
Könyvünket mindazoknak ajánljuk, akik kedvet éreznek ahhoz, hogy megismerjék a legfontosabb hazai gombafajokat. Ez az út meglehetősen göröngyös. Komoly, szívós munkát és kitartást kíván, de cserébe a gombavilág számos képviselőjét ismerhetjük meg."

Teljesen kezdő gombászoknak ideálisak a pár száz fajt bemutató gombahatározók. Ilyen a cikkben szereplő remek könyvecske. Ennek elődjét sokan megvették, az Ismerjük fel a gombákat!, ami nekem is megvan. Hidd el, kezdőként bőven elég számodra a legfontosabb ehető és mérgező gombák megismerése. Sőt a lényeg, hogy ezeket jól ismerd, megjegyezed a gyakori nemzetségek alapvető jegyeit, tud, hogy mi a különbség a csiperke, a fakógomba, a galóca, a galambgomba, a tinóru és az érdestinóru közt stb. Ha jól számoltam, a középfokú tanfolyam anyagában 95 nemzetség van. Előbb ezekkel ismerkedj meg.
Ha amatőr vagy, akkor a te könyved a Gyűjtsünk gombát erdőn, mezőn!

Cser kiadó honlapja

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése