Téli madáretetés

Természetbúvárként figyelmem kiterjed a teljes élővilágra. Évek óta etetem a kertem madárvendégeit télen. Lombhullás után, a hidegebb idő beálltával rakom ki a házi készítésű etetőimet. Idén külön készítettem egyet a verebeknek és egyet a cinegéknek. Az utóbbi látható a fotón. Erre nem szállnak rá a verebek, mert a szűk réseken át nem tudnak kedvükre válogatni a napraforgó szemek közt és fárasztja a lábukat a függőleges kapaszkodás. A cinegék egy-két pillanatra kapaszkodnak meg a madzagsorban, kivesznek egy szemet és felröppenek egy ágra. Naponta feltöltöm mindkét etetőt, mert a kertvárosban sok madár él és a kertünkben is fészkel évről évre egy-két madárfaj. Tavasszal ki fogok rakni a szilvafára egy cinegeodút. Ideje egész évben vendégül látnom az egyik legkedvesebb madarunkat. Azonban az etetést kizárólag télen csinálom, lombfakadáskor, amikor látom, hogy fészkelőanyaggal röpködnek a madarak, elrakom az etetőket. A fiókáknak rovartáplálékra van szükségük, a verebek csimaszainak is, a napraforgót nem tudják hasznosítani, elpusztulnak. Tehát csak téli hidegben etess és ne hagyj ki egy napot sem, mert hamar az etetőidre szoknak a tollas apróságok és függni fognak a tőled kapott tápláléktól. Sózott, füstölt szalonnát ne adj nekik, kenyérmorzsát sem! Cinkegolyó, olajos magvak, alma, köles stb. a jó ennivaló számukra. Egy macskabiztos itatóhely kihelyezése is hasznos. Ezek apró dolgok, amik életet hoznak a mozdulatlan téli kertbe. Jó nézni a csivitelő, röpködő vendégsereget.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése