Történelmi uszadékok

A változóan felhős, szeles napon útra keltem Atival, hogy körülnézzünk a háztájiban. Alapvetően optimistán indultunk el, és a túra jól sikerült, aminek ellentmondani látszik a bejegyzés nyitóképe. Elnézve a tájfotót, teljesen érthető, hogy miért megy el, aki teheti a megyéből. A nagy táblás gabonatermesztés nem igényel sok munkaerőt. Unalmas látvány a szántó, szinte sivatag. Kevés lehangolóbb dolog van a monokultúrás termesztésnél, aminek hosszútávon több a kára mint a haszna. Azonban erre volt igény a 20. században, etetni kellett az embereket és a haszonállatokat. Nosza fel is törtek minden lehetséges földet, ami éppen nem szikesedett el a folyószabályozások után. A szülőföldemen remekül lehet tanulmányozni az ember tájformáló erejét. Gigászi munka volt az új medrek kiásása, a kanyarok átvágása, a lecsapolás, de a végeredmény felemásra sikerült. Elveszítettük a természetes élőhelyek 80%-át. Vagy többet. Nem sok maradt az eredeti vízi világból, amire pedig sok helynév utal. Ha a Google térképén nézed a tájat, láthatod az egykori kiszáradt medreket
Például ezen a kicsi részletén alul a nyaraló telkek felett láthatsz két hurkot, amit régen a Fehér-Körös vetett. Egyébként az igazi meder a telkek alatt megy, majd a kép bal oldalán felfelé és elkanyarodik jobb felé. A bal alsó sarokban az Élővíz-csatorna pici szakasza van, amit közhasznú munkával ástak ki 1777-ben. Ez az egyik vége, a másik Sikkonynál található, ahol a Gerlai-holtág, vagyis az eredeti meder találkozik az Élővíz-csatornával. A holtág keskeny sávja az egykori vízi világ leszármazottainak egyik utolsó menedéke. Különleges hangulata van. Gyerekkoromban szívesen időztem a Veszely csárda mögötti szakaszánál. Különös, de eddig mindig olyan részein laktam Békéscsabának, amik a régebbiek közé tartoznak. Például jelenlegi otthonom közelében található a város legrégebbi háza. A Bánát utcában laktam életem kezdetén. Sok-sok évig éltem Fényesen, ami a Veszely csárdától délre található kertváros, aminek határában volt egy Árpád-kori falu, Fövenyes. Ugyanígy a csárda neve egy másik Árpád-kori, a török időkben elpusztult falura utal, Veszére. Ez a nevét egy halfogó eszközről kapta, a vejszéről*. A sárga pötty a térképen nem a falu helyét jelöli, hanem a nyitókép készítésének helyét, a Veszei-halmot. 
 A tanyákhoz vezető földúton álltunk meg és átvágva a felszántott napraforgó táblán felsétáltunk a tetejére, amin almafa nőtt. Innen lőttem pár képet az agrártájról, aminél lehangolóbbak csak a házak tűzfalai a főváros belső kerületeiben. Jó kérdés, hogy a Veszei-halom a megyében található számos földhalom közül melyik típusba tartozik: lakó, sír, őr, határ. A megye területe már a mezolitikumban lakott volt. Ekkor keletkeztek a lakóhalmok, így ezek a legrégebbiek. A Veszei-halom túl kicsi, hogy ebbe a típusba tartozhasson, vagy akár temetkezési célú legyen, így a másik kettő valamelyike lehet. Ketten a tetejéről elég nagy területre ráláttunk, így akár lehetett őrhalom. Egyébként minden (kun)halom védett, mert fontos tájképi elemek, némelyik gazdag leletanyagot őriz, és többön az eredeti sztyeppi növényzet lelt menedékre. A megyében a legérdekesebb, és túracélpontnak tökéletes a Vésztő-Mágor kettős halom, ahol több évezred leletanyaga és egy Árpád-kori monostor alapja egyszerre tekinthető meg.
 Sajnos az ó-gerlai monostor nem maradt fenn, mert a 19. században teljesen felhasználták tégláit és köveit egyéb épületekhez. Ha bármi megmarad belőle a felszín felett, akkor ugyanolyan látványos bemutatóhely lehetne mint a vésztői Csolt-monostor. Ez van a helyén, és közel sem biztos, hogy jól sikerült Atival betájolni, hogy hol állhatott.
A Veszei-halom meglátogatása után a Kovácsi-erdőbe mentünk, ami Gerlát és Békést összekötő út mellett található. Itt állt valahol, a fotó készítési pontjának a közelében a monostor. Vissza fogunk térni ide, hogy tényleg ott készítsek képet, ahol néhány maradványa rejtőzik. Ez egy meglepően dimbes-dombos rész. Persze ezek nem igazi dombok, inkább csak hordalékkúpok, amiket a Fehér-Körös rakott le a múltban. Az egyik meder ág a kép bal oldalán látható. A jobb felén pedig egy ilyen hordalék sziget van. Az erdőben három "sziget" található, és ezek valamelyikén épült a templom. A mederág, a szigetek is mind jól érzékeltetik, hogy mennyire a víz uralta a megye múltját. Hihetetlen, hogy a folyószabályozásokkal mennyire megváltozott minden. Eltűnt a vízi világ a 19. században. Sajnos az erdőknek már a 17. században vége lett, és nem sok maradt belőlük nagy bánatomra. 

Érdemes összevetni a térképrészleten a települések kiterjedését a fás élőhelyekével. Nos, ennyi az annyi. Elkeserítő. Persze fő az optimizmus! Aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli. Ezért mániám minden, ami az egykori keményfás ligeterdőkhöz kötődik, így például a növények. Nagy kedvenceim a lombfakadás előtt nyíló erdei virágok. Sajnos a régebbi erdőfelújítási gyakorlat: tuskózás és mélyszántás túlságosan odavágott az érzékenyebb fajoknak, így jelenlegi "erdőink" lehangoló képet nyújtanak, kb. mint a szántóink. Mindenfelé nitrogén felhalmozódást jelző növények: csalán, kányazsombor, bodza. Az ilyen részekre nem is megyek be. Sarkon fordulok, és másik részen próbálkozok valami kis töredékét megtalálni a múlt gazdagságának. Régésznek érzem magamat, csak én nem tárgyakat, hanem élőlényeket keresek. Pechemre elsődleges a gazdasági érdek, a pénz beszél, az ember ugat, így a picit jobb erdőtagokat is kitermelik. Esélytelen, hogy a Körös-köz erdői, amit a térképen láttok, erdőrezervátummá válhassanak. Ennyi maradt, és ebben is csak a pénzt látják a tulajdonosok. Pedig természet nélkül nincs jövője a fajunknak. Mindjárt elmegy az életkedvem... Mielőtt magamba fordulnék, bemutatom a nap sztárját, ami a fő célja volt a túrának. 
A ligeti csillagvirág Scilla vindobonensis az illatos jácint rokona, egy alcsaládba tartoznak nemzetségeik. A jácintnál kisebb, de virágainak kék színe feltűnő. A nedves élőhelyeket kedveli, amilyen a keményfás ligeterdő. A Körös-köz erdőiben, amik jobb vízellátású részen vannak és ligeterdő jellegűek, viszonylag gyakori. Mi Atival idősebb csertölgy ültetvényben leltünk rá, ami közel van a Fekete-Köröshöz. Ha a virágzó tő közelében nem lett volna még több bimbós, akkor körbetáncolom örömömben. A ligeti csillagvirág egy igazi erdei faj. Jelenléte örvendetes, jó jel. Körbefotóztam a csodás apróságot, és óvatosan kitipegtem a fák közül, mert nem akartam egyet sem eltaposni. Elégedetten rogytam le az anyósülésre. Megtaláltuk a szép virágot, az egyik kincsünket. 
Hazafele úton gondolataimba temetkeztem. Én és Ati már az agrár nagyüzembe születtünk bele, és kicsiként mit sem tudtunk a múltról. Felnőttként csodálkozok rá a mértékekre és bámulok a múlt mély kútjába. Vajon, milyen lesz a táj tízezer év múlva? Mit fognak gondolni az akkor élők a mi hátrahagyott dolgainkról, amik átvészelik az évezredeket?

Folyt.köv.


*Ajánlott olvasmány Szűcs Sándor Régi magyar vízivilág című könyve.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése