Okkerszínű tinóru

Az okkerszínű tinóru Hemileccinum impolitum 2008-ig Boletus impolitus volt. Új nemzetséget kapott, aminek a típusfaja lett. Tudományos nevében a Leccinum az érdestinórukkal közös, hasonló tulajdonságára utal, a tönk szemcsézettségére, de ez nem olyan szembetűnő mint az "igazi" érdestinóruknál. Rokona a ragyás tinóru H. depilatum, ami Boletus depilatus volt. Ennek fő jellegzetességei, hogy gesztenyebarna kalapján méhsejtszerű bemélyedések jelennek meg, ettől ragyás, és tönkje gyökerező. Közös tulajdonságuk még, hogy egyikük sem kékül, sehol sem. A tenyeremen látható termőtestet körbenyomkodtam, vakargattam, de juszt se kékült vagy változtatta meg egyéb módon a színét. Ebből tudtam biztosan, hogy okkerszínű tinórut találtam 2012 októberében. Viszonylag gyakori gombánk, tölgy ültetvényeinkben, egykori tölgy-kőris-szil ligeterdő maradványainkban él és terem. A termőtesteivel akár már most találkozhatnék, ha lett volna elegendő eső. Enyhe, esős őszökön akár október végéig is teremhet. Közepes értékű étkezési gomba, mert tönkje klórszagú és elfogyasztva gyomorrontást okozhat. Inkább csak a kalapja javasolható étkezésre. Nagyon szép, vargánya termetű tinóru, de a neve is mutatja, hogy nem Boletus, hanem Hemileccinum.

Családok és nemzetségek: vajtinóruk

A Butyriboletus 2014-ben leírt új nemzetség a tinórufélék Boletaceae családjában. A kutatók a filogenetikai vizsgálatokkal megállapították, hogy néhány faj nem illik a Boletus nemzetségbe, és egyedi tulajdonságaik alapján indokolt, hogy saját nemzetséget kapjanak. A tudományos nevükben maradt a Boletus, de előtagot kapott, a latin butyrum szót, ami vajat jelent. Ez utal az ide tartozó tinóruk (vaj)sárga tönkjére, húsára, csöves termőrétegére. A típusfaj a hazánkban is megtalálható sárgahúsú tinóru B. appendiculatus. Rajta kívül még három vajtinóru biztosan él nálunk, és időnként, jó években, előkerülhetnek a mediterrán térségből származó rokonaik is. Bár egyikük sem védett, de a ritkaságuk miatt kímélendők.

A sárgahúsú tinóru B. appendiculatus nagyon hasonlít az okkerszínű tinórura Hemileccinum impolitum, de kettévágva kemény, krém- aranysárga húsa gyengén kékül, főleg a kalap résznél. Csöves termőrétege szintén kissé kékül. Az okkerszínű tinóru sehol sem kékül. A sárgahúsú tinóru júniustól októberig terem lomberdőkben. Kedveli a melegebb tölgyeseket.

A királytinóru B. regius közismert, színpompás, sokak által kedvelt gomba, azonban jobb a helyén hagyni, mert nálunk eléggé ritka. Termőideje megegyezik a fenti rokonáéval. Savanyú talajú lomberdőkben található meg. Csövecskéi nem kékülnek és sárga húsa is csak enyhén. Könnyű felismerni, főleg fiatalon jellegzetes azonosító jegyei a sárga tönk és rózsás-kárminvörös kalap.

A fakó tinóru B. fechtneri meszes talajú lomberdők ritka lakója. Hasonlít az enyhén mérgező gyökeres tinórura Boletus radicans, de annak tönkjének alsó részén sosincs vöröses öv, valamint kalapja inkább szürkésebb mint barnásabb, és húsa erősen keserű ízű. A fakó tinóru halványan kékülő, puha, sárga húsa édeskés ízű. Aszalványa színpompás. 
A pompás tinóru B. pseudoregius egy barnásabb kalapú királytinórura hasonlít, könnyen összetéveszthető élénkebb színű rokonával. Azonban csöves termőrétege nyomásra kékül, ahogy a húsa is, főleg a kalapban. Ugyanúgy ritka gombánk, ha rálelnél, hagyd az élőhelyén! Erdélyi gyertyános-tölgyesben többször láttuk gombatúrák során.


Megjegyzés: A gombafotók eredeti helyét megtalálod a gombák nevére kattintva.

Kék paradicsom

A gomba ízű növény hatására kibújt belőlem a hobbi kertész, és az interneten bolyongva ráleltem a kék paradicsomra is. Aki olvassa a blogot, sejti, hogy kedvenc színem a kék. Most például egy világoskék nyári ruha van rajtam, és tele a szekrényem kék és lila holmikkal. Ha pedig felnézek a monitorról, a porfogó tévé (évek óta nem kapcsoltam be) tetején a legújabb kék fadarabomat pillantom meg.
Számomra a kék a bölcsesség, a tudás, a világos gondolkodás színe; a tiszta égboltot juttatja eszembe. Sötétebb árnyalatai a közeledő éjszakára, a mélységekben rejlő kifürkészhetetlen titkokra utalnak. Imádom!
Ezért van külön rovata a kék/kékes termőtestet növesztő gombáknak. A kékben pompázó természet különceinél extrémebb tünemény kevés van. Azért a kék paradicsom majdnem eléri a kék gombák szintjét extremitásban. Néztem is nagyot, amikor megláttam a képet. Elég érzékeny a szemem a fotómanipulációra, így egyből feltűnt, hogy valódi felvételt látok. Beírtam a googleba: blue tomatoes. A képen látható növény természetes nemesítés eredménye, vad, kicsi, kékes bogyójú Solanum lycopersicum változatokkal keresztezték a termesztett fajtákat. Eddig is nagyon változatos termésű volt sokak kedvenc zöldsége, amit én is kedvelek, de a kékes árnyalatú bogyójúval még inkább gazdagabb lett a fajtakínálata. Az Indigo Rose valóban a természet és nemesítők közös munkája. Ugyanolyan természetes mint a kertemben évek óta megtalálható Svéd kék nevű krumpli Solanum tuberosum fajta. Mindketten az antociánoknak köszönhetik extrémnek ható színűket.
Jó kérdés, hogy Magyarországon van-e kék paradicsom, foglalkozik-e valaki a termesztésével.


Megjegyzés: A képet innen vettem.

Gomba ízű növény

A Rungia klossii (a jobb oldali növény) ma délelőtt lett az enyém. Eredetileg egynyári virágokért mentem, amikkel tovább díszíthetem az előkertet. Azonban megragadta a figyelmemet egy felirat az egyik dísznövényárusnál: gomba ízű növény. Mi a csuda? fékeztem le és fordultam teljes figyelmemmel a nem túl különösnek tűnő növények felé. Bármi lehetett volna, ha gomba ízű, akkor kell nekem. Vettem egyet. Itthon egyből rákerestem és hamar megtudtam a tudományos nevét. Egyébként eddig nem hallottam felőle. Meglátni és megszeretni egyetlen pillanat műve volt. Mostanra tudom, hogy egy fagyérzékeny, közepes termetű évelő, ami Pápua Új-Guineából származik. Egyszerre levélzöldség és gyógynövény őshazájában. Letéptem róla egy levelet, de erőteljes uborka ízen kívül mást nem produkált. Bár elég markáns, közel sem egy semleges uborka az aromája. Azért több levelet nem szedek le róla. Nem lesz belőle kerti növény, mert imádják a takácsatkák és egyéb kártevők, de nemsokára kap egy nagy cserepet tele humuszban gazdag földdel. Nem télálló, így ha ki is kerül valakinél a kertbe, télire be kell hoznia. Közepesen vízigényes, a tűző napot nem kedveli, inkább félárnyékban szeret lenni. Tőosztással, de akár dugványozással is könnyedén szaporítható. Kb. fél méter magasra nő és hasonló nagyságú a kifejlett tő átmérője is. A virágai kék színűek.

Háztáji gombaismeret, mi volt és mi lesz

Direkt kiraktam az öreg kompaktomat magam elé, hogy majd fotózzak a kilencedik előadáson, de megint a tokjában maradt. Az előadáskor egyetlen célra fókuszálok és nem marad kapacitásom a dokumentálásra is. Ezért egy régebbi fotóval illusztrálom a bejegyzést, ami tavaly decemberben készült 2014 utolsó gombaklubjában. Akkor meglepően sok gomba volt. Most a tökéletes gombanövesztő hónapban semmi sincs, mert nincs eső. Pedig a gombaklub lényeges eleme a gombahatározás.
Remélem, fog változni az időjárás, mert nem normális az aszály júniusban! (A linkelt csapadékmérlegen érdekes jelenség Budapest plusz esője. A nagyvárosok időjárás befolyásoló hatása látszódik rajta.)
A gombahiány ellenére a kilencedik előadás jól sikerült, hiszen a legfontosabb témáról esett szó, a gombák gasztronómiai értékéről. Bemutattam a legnépszerűbb csemegegombákat.
Ez az előadás egyszer már elhangzott tőlem "Életünk fűszerei" címmel. Csak elővettem, átgondoltam, és megint előadtam. Időnként jól esik egy kis könnyítés, mert javarészt új anyagot hozok létre, ami rendesen megdolgoztat. Gyakorlatilag az online blogomat viszem át az offline térbe. Idén októberben lesz ötödik éve, hogy elindítottam a megszűnt freeblogon a Gombamániát. Szép cikluszáró az előadássorozatom. Micsoda szerencse, hogy otthont ad neki a Békés Megyei Könyvtár!


Mi volt:
Miért érdekesek számunkra a gombák? (február 12.)
Tavaszi/téli gombák (február 26.)
Élőhelyismeret (március 12.)
Termőtesttípusok (március 26.)
Gombamérgezések (április 9.)
Pereszkék (április 23.)
Hasznos gombák (május 7.)
Fülőkék és szegfűgombák (május 21.)
Csemegegombák (június 11.)

Mi lesz:
Galócák és őzlábgombák (június 25.)
Egzotikus gombák (július 9.)
Csiperkék és más kalaposgombák (július 23.)
Gyógygombák (augusztus 13.)
Tinórualkatúak (augusztus 27.)
Gombatermesztés (szeptember 10.)
Galambgomba-alkatúak (szeptember 24.)
Taplók: káruk és hasznuk (október 8.)
Pöfetegek és szarvasgombák (október 22.)
...és még néhány gomba (november 12.)
Ismétlés, összefoglalás (november 26.)

+1 December 10-én lesz az idei szezon búcsúztatója, amikor még egyszer összehívlak titeket, hogy emlékezzünk 2015 gombáira és a jövőről beszélgessünk.

Élménygombászat

A vasárnapi túrát mint terepgyakorlatot hirdettem meg a Viharsarki gombászok facebook csoportban. Tehát nem a hagyományos, együtt rohanunk a gombák után gombászat volt, hanem sok magyarázattal kísért természetjárás. Az csak a bónusz volt, hogy a száraz, meleg időjárás ellenére találtunk csemegegombákat. Egyáltalán az csoda volt, hogy teremtek a kedvenceink.
Úgy emlékszem, hogy gyerekkoromban a legcsapadékosabb hónap a május volt, és gyakori szófordulat volt, hogy májusi eső gombát növeszt. Évek óta száraz idő ront ránk az ötödik és hatodik hónapban, majd júliustól bolondul meg az időjárás és érkeznek meg a kiadós csapadékot hozó ciklonok. 2010 kivételes év volt, akkor bőven hullott eső, de csak júliusig. Talán a klímaváltozás okozza a szokatlan időjárást. Egy biztos, meglepő a száraz tavasz és még meglepőbb a száraz Medárd.
A kevés eső és nagy meleg nem kecsegtetett sok jóval, ha kedvelném a strandolást, inkább vízpartra mentem volna, azonban gombamániásként csak az erdőt választhattam.
Reggel ötre mindenkit magamhoz rendeltem és Békéscsabáról két autóval indultunk el. Most Gyuláról senki sem jelentkezett, így Doboz felé hagytuk el a megyeszékhelyt és Sarkadon keresztül haladtunk Méhkerék felé. Az égen az esti felhőzet maradéka a Nap előtt oszladozott, így Tyndall-sugarakban gyönyörködhettem. Ezt én szerencsés jelnek tartom, így bizakodva tekintettem a közeljövőbe. A határátkelés simán megtörtént (hála az EU-nak) és mentünk tovább Nagyszalonta felé. Elhaladtunk a bölénykarámok mellett, most is megcsodáltuk a hatalmas állatokat, amik békésen legelésztek. Néhány idei borjú is volt a felnőttek közt. Nagyszalontán a benzinkútnál megálltunk, hogy megvegyük az autópálya matricát. Itt csatlakoztak hozzánk az erdélyi gombásztársaink. Kiegészült, tíz fős csapatunk pár perces pihenő után továbbindult Várasfenes felé, keresztül a Belényesi-medencén. Tenkénél az egyenes út helyet inkább a Fekete-Körös völgyét választottuk, amiben egyszer meg kéne állnom, mert több helyen szép fotótémát kínál. Egy kis falun áthajtva az útszélén két asszony sétált gombákkal teli vödrökkel. Újabb jó jel kacsintott rám. Hitetlenkedve gondoltam a gombák szívósságára, mert az időjárás egyáltalán nem kedvezett nekik. Biharpoklosnál kanyarodtunk vissza a főútra, amin a haladás az útépítés miatt kissé rázós és számos lámpa kényszerít várakozásra. Azonban várakozás közben lehet gyönyörködni a Béli-hegység tömbjében, ami a határról nézve még a párába vesző kicsiny bucka, de Biharpoklos után már zöldes-kék tömbje ezer méterre nyúlik fel és oldalán erdők, legelők, aljánál települések házai és templomai jól látszódnak. Megunhatatlan látvány. Elégedetten szemléltem a gyorsan kedvencemmé lett tömzsi hegységet. Csak hatvan kilométer hosszú, de bőven kínál jó gombászterepeket. Az ég közben teljesen kiderült, zavartalan napsütésben, egyre nagyobb melegben értük el Belényest, ahol letértünk Várasfenes felé. Elhaladtunk a kőgomba mellett, ami ékesen mutatja, hogy gombatermő vidékre értünk. Innen már csak negyedóra volt az út és megérkeztünk az első célunkhoz.
Leparkoltunk a patak partján egy magántelek kapuja mellé az égerfák árnyékába. Mindenki kivette a túrafelszerelést a csomagtartókból és elindultunk gyalog a kiszemelt erdőhöz. Ez előtt van egy birkalegelős rész, és itt él a tintahalgomba. Mondtam a csapatnak, hogy szimatoljanak, ha megérzik a dögszagot, akkor ott lesz valahol az egzotikus gomba. Az útmutatás alapján egyikünk rálelt. Egyből lelkesen fotózni kezdték. Elmondtam nekik, hogy Ausztráliából érkezett hajón és nyugatról terjed kelet felé, az erdei szömörcsögünk rokona. A szagos szépség újabb jó jel volt, és komoly reményekkel tereltem a gombászaimat az erdő felé. Közben valami illatosat is mutattam nekik, a vad kakukkfüvet, ami ugyanolyan jó fűszer- és gyógynövény mint termesztett rokona. Aki akart, szedett is belőle. Az erdő szélén itt-ott erdei szamóca kínálgatta apró, de édes gyümölcseit. Itt már kezdtem olvadozni, mert minden a kigondolt terv szerint haladt, de még hátra volt a "nagy szám", a vargánya és a többi erdei gomba.
Belépve a fiatal tölgyek és gyertyánok közé a csapat élére álltam és teljes lendülettel elindultam a tuti hely felé, ahol múltkor sokszor körbejártam, fotóztam és gombásztam. Nem kellett sokat mennünk, hogy megtaláljuk a második gombánkat a piruló galócát, majd pár méter után a harmadikat a szürke galócát. Döbbenten néztem a puha, vizenyős húsú galócákat, hogy hát, izé forró nyarunk van, mit keresnek kint? Na, de ha kint vannak, akkor... Mindenkinek mondtam, hogy nézzenek a lábuk elé, mert ahol galóca van ott lennie kell VARGÁNYÁNAK is. Pár perc és a csapat már az első nyári vargányát fotózta. Kissé félrevonultam örülni a szerencsénknek, hálálkodni a természetnek és könnyekig meghatódni, amiért végre összejött egy tíz pontos gombatúra, a tökéletes, amikor minden stimmel. Innen már garantált volt a "lebegés".
Délig mászkáltunk az első erdőben, majd visszatértünk az autókhoz, és elmentünk a sportpályához ebédelni és pihenni. Itt előkerült egy kempingasztal, amire kipakoltuk a "tudományos gombákat": piruló galóca, szürke galóca, sárga, fakó, szürke rókagomba, nyári vargánya, széleslemezű fülőke, ligeti csigagomba(?) nemezestinóru, fakógomba és galambgombák. Elmagyaráztam a tudnivalókat róluk, örültünk nekik, majd fél óra múlva továbbmentünk a Béli-hegység közepébe. Amikor megérkeztünk a betonút végéhez, egy román autó is megállt és négy helyi gombász szállt ki belőle nagy szatyrokkal és ládákkal. Újabb jel. Mi is elindultunk, de helyismeret és kimerültség miatt nem jutottunk el a tuti helyre. Persze mászkálás közben bőven láttunk galambgombákat, piruló és szürke galócákat, sőt egy mohafoltban három farkastinóru csalta meg a kezdő gombászaim szemét, akik vargányának remélték ezeket. Azért találtunk itt is pár szem vargányát és rókagombát. Pluszba ráleltem a rézrozsdaszínű csészegomba által megfestett zöldeskék fadarabra is. Fotóztunk, megcsodáltuk a remek kilátást, a szép bükkfákat és némi tanakodás után még egy erdő meglátogatása mellett döntöttünk. Hazafelé megálltunk a Biharpoklos utáni erdőben, amit kettészel a főút. Most is kint voltak a gombaárusok. Mi csak pár szem rókagombát, sok fehértejű keserűgombát és néhány galambgombát találtunk. Egyikünknek úgy megtetszettek az árusok vargányái, hogy vett tőlük egy kupaccal öt lejért. Itt még egyszer átnéztem a gyűjtött gombákat, és mindenkiét lefotóztam. Öt órakor befejezettnek tekintettem a gombatúrát és elindultunk haza. 


A második terepgyakorlat július második felében, Biharfüreden lesz. Ezer méter felett gombászni bükk elegyes lucosokban különleges élmény. Kihagyhatatlan. 


Ui.: A fotón egy pici vargánya és a csapat egy része látható. Megálltak pihenni, mielőtt visszatértünk volna az autókhoz. Az egyik fa tövében találtak pár szürke galócát, és mutatták nekem. Mire én: ahol galóca van, ott kell lennie vargányának is, mondtam el a szabályt, majd pihenő gombásztársaimtól alig egy méterre lehajoltam, hogy a két kicsi vargánya közül lefotózzam a nagyobbikat. 

Csodálatos rókagomba


A faramuci időjárás ellenére csak sikerült szép, illatos rókagombákat ennem. Ennek a gyönyörű gombának sárgabarack illata van. Mély megelégedettséggel szagolgattam az ajándékba kapott termőtesteket, majd ámuldozva daraboltam fel azokat. A kertben szedett zöldborsóval együtt rizzsel megfőztem. Dugig teltem a finomsággal.
A mai nap nem teljesen fogyókúrás nap, mert érik a szamóca és régen készítettem gyümölcskrémest. Ideje újat sütni.


Cikkajánló Családok és nemzetségek: rókagombafélék

Ez az életem


Vasárnap az idei negyedik túrám lesz. Úgy tervezem, hogy 2015-ben ugyanannyi utam lesz mint tavaly, tehát minimum tizenötször akarok a Béliben és a Biharban túrázni. Jó lenne felfedezni új részeit az Erdélyi-szigethegységnek, ami 20000 négyzetkilométer területű. Bőven van mit bejárni, megcsodálni. Erre még kicsit várnom kell, amíg rá nem jövök, hogy miből lesz pénzem. Szép és jó dolog önszorgalomból ismeretterjesztéssel foglalkozni, de a finanszírozása kétséges és a létfenntartás kissé nehézkes. Nincs okom panaszra, szinte már vígan lógok a társadalom pereméről és szemlélem a világot. Ráadásnak észrevettem, hogy vannak, akik álmélkodva nézik bohém ámokfutásomat. Mi a csuda olyan fura a tevékenységeimben? Mindig rajongtam a szépségért, logikus, hogy a közelében mozgok. Semmi meglepő nincs az egészben, hogy örömmel mutatom be a kedvenceimet, szívesen fotózom azokat, és vezetek be másokat a csodák világába. Ez az életem.

A boldogság kék gombái 21.

A kobaltkék terülőgomba Terana coerulea az egyik legszebb korhadékbontó gomba. Bár nincs hagyományosnak tekintett, kalap-tönk termőteste, hanem egy egyszerűbb, aljzatra rásimuló, úgynevezett reszupinátus termőteste van, aminek felületén található a termőréteg, mégis figyelemreméltó. Mint tudod, a bazídiumos gombák termőrétegtartója lefelé irányul, akkor is, ha csak egy réteg a korhadó fán. Ezért a kobaltkék terülőgombára földre hullott ágak alsó oldalán találhatsz rá. Kedveli a kőrist és a mogyorót, de más fafajok maradványain is tenyészik. Rendkívül könnyű felismerni, nincs még egy kék terülőgomba. Hazai előfordulásáról nem tudok, de bizonyítottan él Európában, hiszen 2009-ben az év gombája volt Németországban.
Érdekesség, hogy a kék pigmentje rokon vegyülete a Polyozellus multiplex színét adó vegyületnek.


Megjegyzés: A képet innen vettem.

A gomba az gomba, nem növény

A sárga rókagomba Cantharellus cibarius  TERMŐTESTE és a gumós zeller Apium graveolens convar. rapaceum ZÖLD HAJTÁSA látható a fotómon. Egyből feltűnik a legfontosabb különbség a gomba termőteste és a növényi hajtás közt. Az utóbbi ZÖLD, mert klorofillt tartalmaz, egy különleges vegyületet, ami nélkül az emberi élet se alakulhatott volna ki, hiszen minden tápláléklánc alapja a fotoszintézisre képes növények termelte szerves anyagok tömege. A növény a termelő, az ember a fogyasztó, a gomba a lebontó az élővilág anyagkörfogásában. A gomba és a növény eltérő szerepéből is kitűnik, hogy a gomba sosem volt növény. Az, hogy nem mozognak a termőtestei, akár a fák és a muskátlid a párkányon, jelentéktelen. Láttál már kenyéren penészfoltot (Rhizopus stolonifer)? Akkor láttad a gombát is. Amit mi gombászok gyűjtünk, az a bazídiumos és tömlősgombák szaporodását szolgáló termőrétegtartó, avagy termőtest. Egyszerűbben fogalmazva, a gomba gyümölcse. Bár vannak zöldes színű termőtestek, például a galambgombáké Russula spp., de ezek elázva rendre kifakulnak, hiszen a víz kimossa belőlük a zöld pigmenteket. (Klorofilljuk nincs!) Ezen kívül számos lényegi különbség van a növények és a gombák közt. Ráadásnak a gombák nem a növényekhez, hanem az állatokhoz vannak egy picit közelebb az élőlények családfáján. Tehát a gomba nem növény, sosem volt az. A gomba az gomba és kész.

Hasonló cikk a blogban: Miért nem növény a gomba?

Ami jó, az jó örökre

Senki sem mutatott nekem példát, egyedül fedeztem fel az élőlényeket. A dédnagyanyám házának udvarán tipegő kicsiként belebotlottam békákba, futóbogarakba, csigákba, és hamar észrevettem, hogy az illatos lángvirágok előtt nappal pillangók, alkonyatkor szenderek röpködtek. Senkivel sem tudtam szót érteni, így teljes figyelmemmel a természet felé fordultam. A művészet a hiányból fakad. Hatalmas táj várt engemet, és feledni önmagamat beléptem a fák közé.
A nyár első forró lehelete előtt átrohantam Erdélybe elcsípni a nyári vargánya termőhullámának végét. Az első termőtestet nem szedtem le, csak lefotóztam. Meg kell adni a tiszteletet a gombának. Ott állni a tökéletes és célszerű forma előtt a lágy napsütésben, a madarak énekét hallgatva, az édes erdei levegőt lélegezve; minden bánatomat messzire űzte. Boldogan hagytam a helyén az "élő szobrot". Mentem tovább, hogy mindent leszaggassanak rólam az ágak. Belefeledkezni a megfigyelésbe a legjobb búfelejtő. Önfeledten mászkáltam le-fel a domboldalon. Órákig képes vagyok bolyongani.
Ennek ellenére sosem túráznék, mert nem vonz a nagy távok megtétele, az egyensúlyozás a köveken, a kilátás egy számomra életveszélyesnek tűnő szikláról. Ilyesmibe nem megyek bele. Csak a természetjárás hat rám ellenállhatatlan erővel, és szenvedek, ha túl sokáig be vagyok zárva a falak közé. Most is unottan nézem a szobám tárgyait, és a szűkös falait. Túl közel vannak, akárcsak az igazság az ember természetéről. Unom és gyűlölöm az ismert köröket a társadalomban. Odakint az erdőben vagy a mezőn van időm szemlélődni, nyugodtan várni, hogy szemem elé kerüljenek a természet alkotásai. Persze tisztában vagyok a természeti törvényekkel és nincsenek illúzióim, hogy mi minden történhetne velem, ha beleszaladnék egy malacait féltő vaddisznó kocába, ne adja ég, egy medvébe, vagy rálépnék egy viperára. Hahaha, megdöglenék. De inkább a tájban az igazságos természet sújtson le rám mint a korcs emberi szabályok.
Kár, hogy a levegő illatát nem tudom fotóval megörökíteni, pedig az összetett, bonyolult illat ott van mindenhol, keretbe foglalja a túrát és jó szellemként kísér. És ott van a légben a gombák jellegzetes illata is.
2012 őszén az Őrségben vargányáztam először. Aztán 2013-ban háromszor Erdélyben, majd folytatva az erdélyi gombatúrákat, 2014-ben tizenötször rohantam át a határon, hogy megtaláljam a gombák királyát. Három év és még mindig friss az élmény, még mindig meglepődök, amikor a túra másnapján benézve a hűtőbe vargányákat látok. A vargánya az elérhetetlent jelképezte számomra, hiszen alföldi gombászként helyben esélyem sem volt rálelni. Örök élmény marad a vargányázás, egy különleges esemény, átlépés egyik valóságból a másikba, az élet teljességének megélése. Egy csoda.
Hegyvidéki terepen sokkal lassabban mozgok, így rendre egyedül maradok a fák között. A többiek elhúznak mellőlem. Picit sem zavar a magány, orrom alatt dünnyögve, fütyörészve, dal töredékeket dúdolva, vagy teljes csendben kerülgetem a fákat és keresem a gombákat. Amikor találok egyet, megállok, és letérdelek az apró totem előtt.
A végső próba még távol van, de az idő múlásával egyre közelebb kerül hozzám. Amikor megpillantom a hegyeket a távolban, megsajdul a szívem, mert nem tudhatom, hogy a próba napja jött el vagy még nem.

Az Erdélyi-szigethegység magasabb hegyei falként emelkednek a Belényesi-medence fölé. Egy fal, ami örök sóvárgást ébreszt bennem, és lenyűgözve nézem a hegyeket. Nézem a zöld ruhás kőóriásokat, amik mellett eltörpülök, és tisztán érzem, hogy minden hiábavaló volt. Kérdéseimre sosem kapok választ. Marad a szemlélődés mint egyetlen lehetséges megoldás az emberi lét paradoxonjának feloldására. 

Kedvenc gondolatom, ami gyakran eszembe jut: a természetvédelemből nem lehet megélni, ellenben mindannyian a természetből élünk.